A velencei temető [antikvár]

1. SANTE Farkasordító hideg volt azon az éjszakán. Sante kitar-tóan evezett. Az ég lassanként rózsaszínűvé fakult. A pirkadat fénye visszatükröződött a lagúnán, mintha felfedné egy óriási medúza puha harangját, amely Velence folyékony hasa alatt szunyókált. Néhány nappal azelőttig a nagy, áttetsző víztükör egyetlen, összefüggő fagyott felület volt. Előfordult ilyen korábban is. Az öregek mesélték, hogy a velenceieknek máskor is fel kellett már törniük a jeget, hogy a bárkáikkal vízre szállhassanak. Mostanra azonban az előző napok nagy jégtábláiból, amelyek akkor formálódtak ebből a fagyos takaróból, amikor az egyre sűrűsödő, sötét repedések mentén széttöredeztek, csak néhány lebegő darab maradt, mint egy szellem opálos nyomai. Hiába emelkedett a hőmérő higanyszála, még mindig rettenetesen hideg volt. A Koldusok csatornája, a Rio dei Mendicanti ólomszínű folyamként kanyargott. A csatorna egyik oldalán egy csavargó támolygott kopott, sötét köpönyegbe burkolózva, aminek rongyossága elárulta, hogy a molyok már apránként felfalták. A kezében lámpást tartott, amely pislákoló fényével