A vén kisasszony titka [antikvár]

Részlet a könyvből: - Te Hellwig, nem volnál oly szíves megmondani, hogy hová a manóba hajtasz tulajdonkép? - Hát egyenesen X.-be, ha megengeded; - hangzott félig dacosan, félig gúnyosan a válasz. - Úgy? S mióta vezet út X.-be dombnak fel?... Már látom, nem vagy eszeden, Hellwig!... Megállj, én kiszállok! Semmi kedvet sem érzek arra, hogy fölforduljak és a nyakamat szegjem... Megállj már, ha mondom! - Fölfordulni? Mikor az én kezemben a gyeplő? Ohó, barátom, ilyesmi én velem nem szokott megtörténni - akart hihetőleg a megszólított védekezni, de e pillanatban iszonyú reccsenés hallatszott, mely rögtön elnémította. Néhány másodpercig egy ló fujtatása és toporzékolása volt hallható. Azután talpra szökkent az állat és veszett vágtatásban száguldott tova. - Na, köszönöm alásan! Megmondtam úgy-e, hogy ez lesz a vége? - dörmögött végre az, aki legelőbb megszólalt. - Hé, Hellwig! böhm! Éltek-e még? - folytatta aztán, felülve a nedves, frissen szántott talajon.