A vétkes visszanéz [antikvár]

El-elhaladok a piaci bódék mellett, ahol szamárfüles és megfakult, hajdan bíborpiros könyvek fehér hozsannára zendítenek. Kétágú koronát viselőket is látok, egyik kezükben pásztorbot, a másikban a flagellánsok ostora, a hatalom és a dicsőség. Megértettem, hogyan lesz a sebhelyből csillag, s éreztem, hogy hullanak alá a csodálatos, pünkösdi lángnyelvek. Velem jönnek a tegnapjaim. Hozzám igazítják léptüket, szürke arcok leselkednek elő a vállam mögül. A Paradise Hillen lakom, tíz percre a vasútállomástól, fél percre az üzletektől és a helybéli kocsmától. És mégis, csupán zaklatott, dühösen kutató műkedvelő vagyok, és önmagamat is kárhoztatva küszködöm a felfoghatatlannal és az összefüggéstelennel. Vajon mikor vesztettem el a szabadságomat? Mert valamikor szabad voltam. Választhattam. Az ok és okozat mechanizmusa statisztikai valószínűség, de megesik, hogy olykor a határain innen vagy túl cselekszünk. A szabad akaratról nem lehet vitatkozni, a szabad akaratot tapasztalni kell, akár a színeket vagy a burgonya ízét. Emlékszem egy ilyenfajta tapasztalásra. Egészen kis gyerek voltam még, a park közepén ültem, a szökőkút medencéjének kőpárkányán. Vakító napfény, piros és kék virágágyak, zöld gyep. Semmi nem zavarta meg a csendet, csak a szökőkút vize csobogott-zubogott a medence közepén. Már megfürödtem, ittam is, és békésen üldögéltem az átmelegedett kőszegélyen, s azon