A vihar szülötte [antikvár]

Osztrovszkij Nikoláj, Szovjetoroszország egyik legelismertebb írója 1904. szeptember 29-én született Nyugat-Ukrajna Willija falujában. Itt töltötte gyermekéveit és kora ifjúságát munkáscsaládja nyomasztó gondjai közepette. Még nincs tizenkét esztendős és már munkába kell szegődnie. A forradalom után belép egy oroszországi felső-elemi iskolába, de az iskolapadot nemsokára ismét elhagyja, hogy fegyverrel szolgálja a szabadság ügyét. Tizennégy éves és már egy illegális bolseviki bizottság parancsait teljesíti. Osztrovszkij az ifjú kommunista mozgalomból vonul harcba az intervenciós csapatok ellen. A polgárháború véres évei írónkat Kotovszkij hadosztályában s a Budjonni kozákoknál találják. Tizenötesztendős. A szakadatlan harcok során 1920-ban súlyosan megsebesül, s ezért leszerelik. Teljes gyógyulását meg sem várva hozzálát az ifjúság szervezéséhez. 1923-ban az ifjúsági csapatok kiképzésének megbízottja a határmenti Berezdovszki körzetben. Súlyos sebesülése és egy későbbi légnyomás következtében Osztrovszkij állapota annyira romlott, hogy 1925-ben rokkantnak minősítették és szanatóriumba küldték. A két esztendeig tartó gondos és szeretetteljes ápolás sem tudott már segíteni rajta. 1927 óta súlyos ízületi betegsége végleg ágyhoz kötötte. Az a kilenc esztendő, mely haláláig eltelt, telve volt a betegség kínzó fájdalmaival, de próbatétele volt egyben Osztrovszkij hajthatatlan akaratának, tudásvágyának és írói tehetségének. 1927-ben intézményes levelezés útján az egyik egyetem hallgatója lesz, fáradhatatlan az önművelésben s a világirodalom tanulmányozásában. Nagy regény megírásához kezd, címe: Így edzik az acélt. Ez a munka Osztrovszkij Nikoláj Alexievics életregénye. 1928-ban újabb csapás éri. Mintha Beethoven tragédiája ismétlődne meg az irodalomban. A forradalmárt ágyba kényszeríti az ellenség ütötte sem, tudománnyal és írással akarja továbbszolgálni népét s mikor szeme a világ teljesebb, drámaibb, mélyebb értelmére nyílik, megvakul. 1929-ben mindkét szemére világtalan lett.