A vihar útjában [antikvár]

Részlet: Most, hogy a nagy esemény után e sorokat írom, még mindig tűnődöm: Miként történhetett, hogy dr. Vincentet soraink közt látjuk? Ő, a nagy ateista, az Egyház elkeseredett ellensége, szívós üldözője szent ügyeinknek, ki már oly sok fájdalmas csapást mért ránk, most itt ül közöttünk. Mikor legutoljára is láttam a parlamentben, barnás arca maga volt a bronzba öntött akarat, az energia, kemény vonásokkal az ajkai körül, homlokán sötét felhővel... Ime, egészen eltünt a hozzáférhetetlen gőg, a cézári dölf; egy őszbeboruló szelíd tekintetű ember szól hozzánk a maga melankólikus hangján, tár föl megcsodálni való dolgokat, melyeken a hit fénye csillog...