A villa [antikvár]

Amint maga mögött hagyta a Jakab-kaput, egyre lassabban lépkedett. Mintha teljesen más világba csöppent volna itt, a város keleti szélén. Nem olyan békés, mint az alsóváros a szűk kis utcáival, ez egy lármás és erőszakos világ. A mezőkön, vízfolyások között gyártelepek trónoltak, mintha valamiféle középkori erődítmények lettek volna. Mindegyiket fal vette körül, hogy illetéktelenül senki ne léphessen be, a munkásokat pedig felügyelni lehessen. Ezekben az erődökben minden szüntelenül vibrált és zsibongott, kémények ontották a fekete füstöt az ég felé, éjjel-nappal zakatoltak a gépek a csarnokokban. Marié tapasztalatból tudta: aki itt dolgozik, az olyanná válik, mint egy szürke kavics. Süketté tesz a gépek dübörgése, vakká a felszálló por, némává az üresség, amely az elmét uralja. Ez az utolsó esélyed! Marié megállt, és a napba hunyorogva a Melzer textilgyár felé pillantott. Némelyik ablak úgy villogott a reggeli fényben, mintha tűz égne mögötte, körös-körül a falak viszont szürkék voltak, árnyékukban a nagy csarnokok szinte feketének hatottak. A túloldalon fekvő, vörös téglából épült villa azonban ragyogott - álomszép Csipkerózsika-kastély az őszi színekben pompázó park közepén. Ez az utolsó esélyed! Vajon miért ismételte el ezt Pappert kisasszony tegnap este háromszor is? Mintha börtön vagy halál