A virágok költője [antikvár]

Részlet: Szelíd nyári alkonyaton, zöld bársonyos domboldalon, egyszerű falusi templomocska mellett állottam. Körülöttem Gömör bűbájos vidéke. Mosolygó, aranytermő sikság. Koszorús halmok. Dalos ligetek. Fejem fölött megcsendült az esteli harang lágy éneke. A madárcsicsergés elhallgatott. A levegőben fűszeres illat és áhítatos csend. A leáldozó nap egy virágos sírhantot hintett tele búcsúcsókjaival. A sírkő aranybetüi csillogtak az esthajnal fényében. Levettem a kalapomat s meghatva olvastam a márványemlék feliratát: Lágyan öleld hű dalnokodat s ti szeretti, virágok! Üljetek ágya köré, mondani méla regét... Mély megindulás fogott el. Hanván voltam, Tompa Mihály síremléke előtt. Itt alszik a költő, a virágoknak s az emberi szív legszebb virágának: a honszeretetnek költője. Aki megértette fű, fa, virág nyelvét s elmondta meséjüket csengő rímekben. S megértette az anyaföld szive dobogását is; s eldalolta megható, megrázó hangokon: mi fáj a haza földének, melyen épp akkor zúgott végi az ellenség vad rohanása.