A vörös Pimpernel [antikvár]

1. Párizs, 1792. szeptember 'ömpölygő, háborgó, morajló tömeg, csak névleg embe-' ri lényeké, hisz a szemnek és a fülnek nem mások ők, mint megannyi vad teremtmény, amelyeket a kéjes bosszúvágy és a gyűlölet aljas szenvedélye fűt. Az idő: valamivel napszállta előtt, a hely: a Nyugati Barikád - ugyanott, ahol egy évtized múltán egy gőgös zsarnok halhatatlan emlékművet emel nemzete dicsőségének és önnön hiúságának. A nap java részében szorgosan űzte irtóztató mesterségét a nyaktiló: ősi nevek, kék vér, amivel csak Franciaország az elmúlt századok során dicsekedhetett - mind megadóztak az ország szabadság és testvériség iránti vágyának. Azért szünetelt csak a mészárlás e kései órán, mert a nép érdekesebb látványnak lehetett tanúja valamivel azelőtt, hogy éjszakára lezárnák a barikádokat. A tömeg tehát a Greve térről a különféle barikádok felé zúdult, hogy nézhesse ezt az érdekes és szórakoztató látványt. Láthatta éppenséggel mindennap, mert hiszen micsoda fa-jankók is azok az arisztokraták! Természetesen árulói ők mind a népnek, férfiak, nők, gyerekek egyaránt, kik történetesen le-