A vörös zoknis menyasszony [antikvár]

Egész éjjel fésülték: Lena keresztanya, Pulheria unokanővér, Zizi nénje és Sofica néni. Fonják a haját. A haja fekete. Napfényre bevörösödik. Még az a néhány fehér hajszála is. Néhány - egy kezemen meg tudom számolni. Régóta nem alszik. Eg}dk-másik el-elszundított fésűvel a kezében, s ő felébresztette: - Gyerünk, ne vacakolj már annyit! Hisz jól tudod, hogy ötpercenként be kell fonnotok egy tincset. Tudod jól, hogy titeket is beosztottunk és az időt is beosztottuk, hogy hajnalra, mire megérkezik a vőlegény, mint egy bárány, kész legyen a fonatom. A vőlegényemet azt követően választottam ki, hogy három napot és három éjjelt mozdulatlanul álltam egy mezőn, birkák közt. A vörös zoknis menyasszony mesélni kezd: - És a vőlegény apja megkérdezte: „Tudod, ki volt Platóni'" És elindult Platón után. A vőlegény anyja pedig ezt mondta: „A fiam túl fiatal ahhoz, hogy elvedd az anyja mellől. Már csak ő maradt nekünk." A vörös zoknis menyasz-szony hibátlan - mondta a menyasszony. - Egocentrikus, gőgös, olykor arrogáns Ám ezek nem hibák. És nem egoista. És nem igaz, hogy túlságosan szeretem magam. Meg hogy a férfiak ezt érzik. És hogy emiatt kerülnek. Beleszerettem egy öngyilkos behemótba. Csak úgy lézengett, álmélkodva, tátott szájjal, okos volt. Társaságban hangosan nevetett vagy mosolygott, közben egyik lábáról a másikra állt. Azt hittem, hogy szükségem van az agya barátságára. „Nem vagyok olyan rendkívüli, mint amilyennek túnök", mondta nekem a behemót mintegy mentegetőzve. Olykor télen a görbe orrából egy csepp fit)'egett. Sétálás közben elnézegettem, hogyan imbolyog a csepp az orra hegyén, anélkül hogy leesne. Talán félig megfagyott, ki tudja. Gyötört a hiánya. Míg azt nem mondtam magamnak: de hisz én erős vagyok. Már vége annak, hogy idióta legyek. Túl sokan vannak. És túl kevesen.