A város büszkesége [antikvár]

Borítója kissé kopottas.
A város olyan volt, mint egy hatalmas nyers smaragd. Ilyennek látta mindig, ha lenézett a Szarvaskő vöröslő szikláiról. A fák eltakarták az öreg házakat, körben pedig az új lakónegyedek toronyházai, aranyló foglalatként ölelték körül, és délen a kanyargó, szikrákat szóró folyócska, melynek egy kis görbülete éppen csak érintette a várost, azt az élményt keltette, mintha egy gyémántokkal kirakott zöldköves gyűrűt pillantott volna meg. A szarvaskői hegycsúcs, lentről a városból, a felhőkbe olvadó kék vonulat egy részecskéje volt csupán. Az út a hegy lábánál véget ért, s meredek, zegzugos ösvény vezetett idáig. Igazi vadbúvó volt ez, így is tartották számon az erdészek. Százados fák kidőlt törzsei szelték át meg át egymást. Mély horhosok és szélvédett padkák óvták a vadat. Nem ért fel ide a fakitermelés zaja. Ősi nyugalomban élhettek az itt meghúzódó állatok, és a vöröslő sziklák egyik hasadékában, évtizedek óta tanyázott egy uhucsalád.