A zárda titka [antikvár]

A kis kápolna félhomályában a nagyobb növendékek és a tanítónők között mozgás keletkezett, a kisebbek azonban nem mozdultak. Egyik-másik álmosan bóbiskolt, némelyik a kezét tartotta az ajkai elé és ásitott; gömbölyű arczocskájukon az unalom kifejezése ült. A prédikáczió tovább tartott egy óránál s a kicsikék semmit sem értettek belőle. Szerettek volna már vacsorázni s aztán lefeküdni és aludni. A hitszónok most leszállott az alacsony pulpitusról, az oltáron pedig Cherubina Friscia, a sekrestyés nővér, meggyújtotta a viaszgyertyákat. A kápolna lassankint megvilágosodott. A kicsinyek halvány és álmos arczai rózsás szint öltöttek ebben a vérvörös világításban; hátul, a serdültebbek, mozdulatlanul ültek, pislogva néztek a gyertyák lobogó fényébe és vonásaikon az unottság közönye ömlött el. Egynémelyik lehajtott fővel imádkozott s a viaszgyertyák révedező visszfénye bearanyozta a fejük búbján kontyba kötött hajfonatokat, a homlokukba omló vagy a nyakukon fölborzolt göndör fürtöket. Aztán, mikor a viaszgyertyák már mind égtek s megkezdődött a vecsernye, a növendékek soraiban szokatlan élénkség támadt, noha már valamennyien kimerültek az unalmas szertartásban.