Abafi [antikvár]

"Uraim, le a kalapokkal! Egy művet van szerencsém bemutatnom, mely körében elsőrendű, legjobb, mióta e nyelv zeng...", így kezdődik Szontagh Gusztávnak, a finom ízlésű műbírálónak az a cikke, melyben báró Jósika Miklós "Abafi" című regényére felhívta 1837-ben a magyar olvasóközönség figyelmét. Ez az elismerő ítélet azóta irodalomtörténeti igazsággá vált, az "Abafi" mindenkorra nevezetes darabja marad irodalmunknak, egyrészt mint egy roppant termékenységű írónk legsikerültebb alkotása, másrészt, mint egy roppant népszerűségű irodalmi műfajnak, a történeti regénynek első értékes, a kor színvonalán álló terméke.Jósika már negyvenkét éves volt, mikor "Abafi"-jával kilépett a nyilvánosság elé, hetvenegy éves korában pedig meghalt. Tehát írói működése csak három évtizedre terjedt, s ezalatt százhuszonhét kötet regénye és novellája jelent meg. Ezek az adatok felébresztik kíváncsiságunkat báró Jósika Miklós élete, egyénisége és munkássága iránt. Fájdalmas csalódás és tespedő unalom kellett ahhoz, hogy megírja az "Abafi"-t, még fájdalmasabb csalódás tette lehetetlenné számára írói pályája második felében az unatkozást és kényszerítette fáradságos, szakadatlan kenyérkereső írói munkára. Nagy tevékenysége nem maradhatott káros következmények nélkül, főként ez a magyarázata annak, hogy az "Abafi"-tól nem emelkedik, hanem lefelé hajlik Jósika műveinek értékvonala; viszont egy vagy két hibátlan munkával nem tudott volna Jósika "a magyar regényirodalom atyjává" lenni, sokat kellett írnia, újabb és újabb művekkel előállania, hogy a művelt magyar olvasókat, köztük a főrangú osztályt is, elhódítsa az idegen nyelvű regényektől, hogy meg is tarthassa felébresztett érdeklődésüket, évek során át kielégíthesse várakozásukat, a hazai élet és az anyanyelv szeretetére mintegy átnevelhesse őket.