Abbazia regénye [antikvár]

Részlet a könyvből: A reggeli napsugárban fürdő Abbazia előtt megkopogtatják az elsőemeleti ablakot: - Itt vagy? - Itt vagyok. - Szeretsz? - Imádlak. A fiatal szőke magyar hölgy az ablak alatt kitárja karjait, mint a tengerparton szárnyát bontogató hófehér sirály. A fiatal főherceg fekete nadrágban és aranyzsinóros fehér kabátban jelenik meg az ablaknál: - Gyönyörű vagy így, ebben a tündöklő öltönyben! Mintha a nap hírnöke jönne. Alig várom már, hogy melletted lehessek. Szinte nincs is türelmem, hogy végigjárjam a lépcsőket. A légen át repülök hát hozzád. Hopplá! - S az ügyes ifjú egyetlen lendülettel leugrik az első emeletről és az operaházi balerina nagy rémületére, rugalmas ügyességgel térdrebukik egy kosár saláta mellett. Alig, hogy földet ér, mintegy jutalomképpen, szenvedélyesen öleli magához a leányt. Lehúnyt szemmel szorítja ajkát az ajkára és minden csepp vére forr, minden idegszála megremeg a gyönyörtől. Szenvedélyesen és fuldokolva csókolgatják egymást, míg elakad a lélekzetük, míg végre kénytelenek elszakadni egymástól. A főherceg aztán átöleli az asszony derekát és a tengerparti korláthoz vonja őt. - Azt hittem, hogy nagybátyám, Rudolf, túloz. Pedig igaza van. Látod, Éva, drága egyetlen Évám: ez valóban a földi paradicsom. Szinte kedvet kap az ember, hogy ledobja magáról ruháit és veled együtt meztelenül éljen itt, Éva, ebben a mesebeli csodában.