Abd-el-kader [antikvár]

ELSŐ RÉSZ ISMERETLEN TERÜLETEN Az ötödik afrikai vadászezred egyik svadronja menetúton volt. Hajnalban elhagyta Bordj Oued-Kjar-t és délben belovagolt Mreier falucska egyetlen utcájába. Ez a kis falu a hadiút mentén feküdt, amely - mint szürke kígyó - kanyargott le a Maghreb-Atlas-ból a völgybe és széles kanyarodókkal kúszott egészen a déli látóhatárig, ahol elveszett a Szahara határtalan medencéjében. Még alig tíz esztendővel ezelőtt ez a hadiút csupán veszedelmes öszvércsapás volt, amelyen a Tafilalet harcias Douij-Menija és Ait-Hammou törzsei szállították áruikat és terelték nyájaikat Észak pálmakertjei és kis piachelyei felé. Most azonban már nem kellett többé meredek hegyihágókat megmászniok és folyóágyakon átvágniok. Juhaikat és tevéiket nem kellett többé szédítő szakadékok mentén kísérniök. Karavánjaik most már acélkorlátok között, és betonozott hidakon át haladhattak. Alagutakat robbantottak a kőzetbe és a vádik (kiszáradt folyóágyak, vízmosások) félelmetes tavaszi áradásai nem pusztították el többé az egész vidéket, hanem megszelídülve ágyazódtak be a csatornákba, amelyeket a mérnökök kiszabtak számukra. Ez már az európai civilizáció munkája volt. Az ország számára visszatért a Pontifex Maximus kora, a római császáré, a hatalom e földi jelképéé, amelynek az Atlanti Óceántól az Eufrátesig minden alá volt vetve. Ehhez csatlakozott azonban egy új találmány - amely bonyolultságban túltett mindenen, amit a régi rómaiak kiagyaltak - hogy a modern közlekedési rendszert minél alaposabbá és jobbá tegye.