Abdel-Kádir [antikvár]

Első rész ISMERETLEN TERÜLETEN 1 Az ötödik afrikai vadászezred egyik svadronja menet-úton volt. Hajnalban elhagyta Bordj Oued-Kjart, és délben belovagolt Mreier falucska egyetlen utcájába. Ez a kis falu a hadi út mentén feküdt, amely mint szürke kígyó kanyargott le a Maghreb-Atlaszból a völgybe, és széles kanyarodókkal kúszott egészen a déli látóhatárig, ahol elveszett a Szahara határtalan medencéjében. Még alig tíz esztendővel ezelőtt ez a hadi út csupán veszedelmes öszvércsapás volt, amelyen a Tafilalet harcias dujdzs-menija és ait-hammu törzsei szállították áruikat és terelték nyájaikat észak pálmakertjei és kis piachelyei felé. Most azonban már nem kellett többé meredek hegyi hágókat megmász-niok és folyóágyakon átvágniok. Juhaikat és tevéiket nem kellett többé szédítő szakadékok mentén kísérniök. Karavánjaik most már acélkorlátok között és betonozott hidakon át haladhattak. Alagutakat robbantottak a kőzetbe, és a vádik félelmetes tavaszi áradásai nem pusztították el többé az egész vidéket, hanem megszelídülve ágyazódtak be a csatornákba, amelyeket a mérnökök szabtak számukra. Ez már az európai civilizáció munkája volt. Az ország számára visszatért a Pontifex Maximus kora, a római császáré, a hatalom e földi jelképéé, akinek az Atlanti-óceántól az Eufráteszig minden alá volt vetve. Ehhez csatlakozott azonban egy új találmány - amely bonyolultságban túltett mindenen, amit a régi rómaiak kiagyaltak -, hogy a modern közlekedési rendszert mind alaposabbá és jobbá tegye. Ez az új találmány két sima rézdrótból állott,