Achrem fickó/Hidat vernek [antikvár]

Részlet a könyvből: Achrem Fickó lassan, elgondolkozva hajtja csónakját. A Vajdahunyad vára körüli tó vize olajosan ragyog a március végi napban. A járműverte hullámok lustán csapódnak a kavicsos parthoz, ahol a gyenge szélben zömök, izmosodó bokrok bólogatnak a vízre. A földalatti villamos most szalad ki Andrássy úti alagútjából. Tükörablakain vakítóan csillan a nap... Achrem Fickó abbahagyja az evezést, feláll, s beles az Andrássy útra. A csónak enyhén himbálózik. De hiába ácsorog egyhelyt, nem kaphat kedvre, vízi kirándulásra senkit. Egyedül, magányosan cirkál a vízen Fickó csónakja. Utasa is van. Utasa gyors falással nyeli a friss kenyeret, meg a füstölt szalonnát. Ádámcsutkája szaporán szaladgál a fürge munkában. Amikor elfogynak a finom falatok, az utas, Véső Jóska bekattintja zsebkését és zsebre teszi. - Kész - jelenti ki, és vár, tán mogorva szállítója mond valamit. De amikor látja, hogy hiába reménykedik, elkiáltja magát: - Na, akkor szevasz - és végigfekszik a jármű fenekén. Lehunyja a szemét, s aludni készül. De Fickó táncoltatni kezdi a csónakot. Erre felül és ijedten kérdi: - Mi az? Fickó behúzza az evezőket. A nagy, nehézkes jármű, mint a bölcső, ringatózik a vizen. S a csónakos, miközben feje, mintha valami láthatatlan támlányon pihenne, elgondolkozva mondja: - Megetted a kenyeremet meg a szalonnámat. Ezt még elnéztem. De aludni kotródj máshová.