Adjatok jelvényt Katznak! [antikvár]

ELÖSZÖ Az író minden sorával önmagáról vall. Régi igazság — de mindig érdekes felfedezés. Különösen akkor érdekes, ha ismerősünk kötetét vesszük kézbe. Ilyenkor ugyanis — bevallottan vagy be nem vallottan — ott feszeng tudatunk mélyén a kívánság, hogy összehasonlítsuk az embert, akit eddig ismertünk, azzal, aki a könyvből lép majd elénk; reméljük, hogy új vonásokkal egészíthetjük ki a róla alkotott képünket, elvárjuk, hogy olyasmit fedjen fel önmagáról, amit nem vall meg a legmeghittebb ^ beszélgetések során sem, amit csupán a fehér papírnak mond el — hogy így mindenki tudomására hozza. Szenyei Sándornak olvashattuk már jó néhány karcolatát, tárcanovelláját az Utunkban, riportjait az Igazságban- Más hatást érnek el azonban az időnként olvasott írások s mást egy csokornyi gyűjtemény. Ily módon az író első kötete — ismerőseinek, barátainak is — mindig újat hozó, meglepetést rejtő valami, olvasása pedig érdekes vállalkozás, felfedező út. Szenyei esetében erről az útról mindjárt az elején kiderül, hogy meglehetősen kellemes is, írásai olvastatják magukat. Szerzőjük kevés szóval, pár erélyes ecsetvonással, tömör mon-