Adjátok meg... [antikvár]

Történt pedig mindez Rómában september kalendája után, mikoron Caius Julius Caesar Caligula uralkodóit a római birodalomban. Arminius Quirinus censor halott volt. Onkezétől halt meg. Csalárdsággal s zsarolással teli élete a közvélemény hatása alatt s a caesar határozata következtében csúfos véget ért, - pedig a caesar maga is nagy hasznát látta kegyence gazságainak. Arminius Quirinus elkövetett minden bűnt, lesülyedt a fényűzés rendetlen szeretetének s a bágyadt érzékek kielégíthetetlen vágyának minden elfajulásáig, mignem cinkostársainak árulása rávetette a nyilvánosság éles fényét gyalázatos pályafutására, amely még az akkori romlott időkben is ritka volt. Szó ami szó, Arminius Quirinust utolérte a sors. A rostrumon elhangzott egy leleplezés, egyik elkeseredett cinkosa kiöntötte boszúvágyát, a felbőszült tömeg mohón nyelt minden szót s egy órába se telt, a félve-félt hatalmas censor kénytelen volt Rómából menekülni. Csak így kerülhette ki a lakosság dühét, amely darabokra tépte volna, sőt lemészárolta volna családját, cselédjeit, ügyfeleit és rabszolgáit is. Ostiai villájába menekült. De Caligula caesar, aki kedvence fosztogatásaiból ugyancsak kivette a részét, követ vetett a censorra s haragja egész súlyát éreztette az elvetemült emberrel, aki ostobaságában nemcsak elárulta gazságát, hanem a caesar népszerűségét is kockáztatta a nép és a hadsereg szemében...