Akár az Isten [antikvár]

A szél szokatlanul csípősnek tűnt még ahhoz képest is, hogy már január volt a Connecticut állambeli Holloman városban. Amikor Dr. Joshua Christian befordult a Cedar Streetről az Elm Streetre, pontosan szembe kapta a következő szélrohamot. A fagyos sarkvidéki légáramlat - mint a jég - szabdalta, vagdosta és karistolta az arcát, már ahol valamelyest fedetlenül hagyta csak azért, hogy lássa, merre megy. Valójában persze pontosan tudta, hová igyekszik, bár jobb szerette volna, ha nem feltétlenül szükséges, hogy így tegyen.Mennyire más minden, mint valaha, a régi szép időkben, amikor még az Elm Street volt a néger negyed központja, s papagájszínü ruháikat büszkén viselő emberek laktak errefelé. Mindenütt csak önfeledt nevetés hallatszott, s egész gyerekrajok lódultak kifelé a házak ajtaján, ki görkorcsolyával, ki meg gördeszMval Azok a gyönyörű gyerekek, ragyogó arccal, vidáman S mindig olyan sokan voltak. Az utca számukra a lehető legtökéletesebb játszóteret, minden fontos esemény helyszínét jelentette.Talán egy szép napon Washington és a többi állam vezetői találnak majd elegendő pénzt arra, hogy törődjenek az ország szívében vagy északi részén fekvő városokkal is, de úgy tűnt, jelenleg sokkal fontosabb teendőik akadtak ennél, s azokat előrevalóbbnak és sürgősebbnek vélték, mintsem hogy tegyenek végre valamit a mintegy ezernyi kisváros közel százezernyi elnéptelenedett utcájával, melyekben lakatlan, háromemeletes családi házak hosszú évek óta üresen tátonganak. Úgyhogy az ablakokra keresztbe szegeit furnérlemezeket ugyancsak megtépázta az időjárás, az ajtófélfák korhadásnak indultak, a szürke festék java már lepattogzott róluk, a szürke cserepek széttöredeztek a tetőkön, a verandák beroskadtak, és a házak szürke oldalfalain hatalmas rések tátongtak. Istennek hála ezért a viharos szélért! Végre valami legalább megszegte a nyomasztó csendet. A szél Odafent süvöltött a villanyvezetékek között, végigsöpört a szűk utcákon, s felhörgött hatalmas és láthatatlan torkából, amikor újabb lélegzetet vett, hogy azután ismét tombolni kezdjen.Megremegett, s új erőre kapva dermedt faleveleket és üres konzervdobozokat sodort halomba, majd nekirohant egy üresen kongó fémtartálynak, mely az egyik foghíjtelken hevert, a már régóta zárva tartó Abie's italbolt és bár mellett, a Maple sarkán.Dr. Joshua Christian tősgyökeres hollomani lakosnak számított. Itt született, itt nevelkedett, itt járt iskolába, itt cseperedett fel. Soha ínég csak meg sem fordult a fejében, hogy esetleg valahol máshol is lakhatna. Nem is álmodozott ilyesmiről. Szerette ezt a várost, szerette Hollomant. Sőt, egyenesen imádta! Hogy ez a város szinte lakatlan, hogy sokan feleslegesnek tartják, hogy elég lerobbant állapotban van, hogy gazda-