Aki a szerelmet kitalálta [antikvár]

Részlet a könyvből: Aznap este Passadonato Leonardo veszett rossz kedvében jött haza. Nem hitt ugyan még egészen benne, de közvetítőjének, Galleraninak intő szavai kiházták sodrából. - Vigyázzon, Leonardo, - mondta neki - ez a Gilli főhadnagy címeres csirkefogó! Esküszöm magának, hogy láttam őket együtt, és pedig tegnap délután öt óra körül egy csukott autóban; evvel a hiuzszememmel láttam, amelyik sohasem téved. - Hallod-e, Galera - vágott közbe Leonardo, hirtelen megállva és fenyegető alakját elébe meresztve; - már jó ideje napról-napra zaklatsz evvel a dolgogal; tudom, hogy szerlemes vagy a leányomba és minden áron meg akarod rágalmazni, mert nem akar rólad hallani, no meg én sem adnám hozzád... Csitt!... hadd mondjam végig - folytatta, lehúnyva gonosz szemét és lebegő felötlője zsebébe mélyesztve kezét. - Nem akarok szót vesztegetni: ha igaz, amit mondasz, meg fogod látni, mire k épes Passadonato Leonardo, akinek, ha uzsorás is, sőt büszke rá, hogy az, mégis megvan a maga felfogása a becsületről, és ebben nem alkuszik. - Brávó! - kiáltott fel Gallerani, egy szögletes és nyers ifjú, aki fakó képével valami középfajt képviselt a kispap és a boxbajnok között. - De ha megrágalmaztad - fejezte be Leonardo, fenyegetően rázva meg öklét, melyen egy arcátlan briliánskő ragyogott - lesz gondom rá, hogy kitegyelek az ucca kövére és egy soldohoz se engedjelek jutni! Gallerani vállat vont.