Akinek meg kell halnia [antikvár]

Részlet a könyvből Erkélyén, ahonnan az egész tér belátható, ott ül a lykovriszi aga, csibukjából pöfékel, és rákit iszik. Nesztelenül és langyosan szitál az eső; néhány cseppje megcsillan az aga hegyesen kunkorodó, sűrű bajszának frissen festett ébenfeketéjén; enyhülést keresve húzza végig rajta rákitól égő nyelvét. Jobbján a lovásza áll kürttel a kezében; a hatalmas termetű ázsiai legény arca förtelmesen csúf, kancsal szeme vadul villog. Az aga balján, bársonypárnán, egy szép, telt arcú török ifjú kuporog, olykor meggyújtja gazdája csibukját, és sűrűn töltöget a poharába. Az aga álmosan pislog, nagyon jól érzi magát itt a földön. Arra gondol, hogy Allah jól végezte dolgát, hogy ez a világ tökéletes, semmi sem hiányzik belőle: ha éhes az ember, van kenyér, hús paradicsommártással és fahajas piláf; ha szomjazik, ott az isteni ital, a ráki; ha aludni támad kedve, Allah álmot bocsát rá, haragja kitöltésére korbácsot teremtett és a ráják fenekét, a lélek borongós pillanataira pedig megalkotta az amanét. És annak, aki feledni akarja gondjait és a világ nyomorúságát, megteremtette a kis Juszufot. - Allah nagy és irgalmas - mormolja az aga megindultan. - Hatalmas úr és nagy művész. Képzelete határtalan. Ugyan honnan támadhatott az a gondolata, hogy megteremtse a rákit és a kis Juszufot?