Akkor és most [antikvár]

Részlet: Magasan röpül a sas' ANYAMNAK,APAMNAK Apámtól tudom, hogy ötven évvel ezelőtt januárban jó erös fagya volt a földnek. Az aprócska faluban, ahol laktak, és amelyik nekem egy jó esztendővel később szülőhelyemmé vált, csendesen teltek a napok. De nem olyan csendesen, mint általában, mert háborús idők jártak. A rendes kerékvágásból kizökkent az élet. Menekültek jöttek, menekültek mentek, minden valamirevaló ember számolgatta, mikor ér a front a Rába partjáig. Hogy a háború Pesten utcai harcokban vált valósággá, azt hiszem, tudták, vagy sejtették. Egyik januári napon toppant be Miklós. Elszegődött családi gazdaságunkba mindenesnek. Azt mondta, hogy szerb menekült. Nem volt az. Orosz felderítőként küldték előre a csapatok elé. Mindez csak a háború végén derült ki, amikor Miklós meglátogatta a családunkat. Szegény anyám! Már elsiratta, mert nagyapám látta, hogy a fipnt idején elvitték az oroszok, és az a hír érkezett róla, hogy a szentandrási temető árkába lőtték, mint a kutyát. Mégis előkerült. Se apám, se anyám nem tudott magyarázatot találni arra, miképpen úszhatták meg a frontot, az orosz megszállást. Sztálint ugyanis úgy szidták Miklós előtt, mint a bokrot. Ha bokor lett volna a generalisszimusz, bizonyosan meggyulladt volna menten. Miklós nem vetett ügyet a beszédre se akkor, se később. Hallgatott. Tudta, hogy jönnek az oroszok, tudta, hogy miként áll Pestnél a front, valószínű azt is tudta, hogy február 11-én elégedetten (sz)álltak fel a sasok Jaltában. Kelet-Európa népeinek sorsa Jaltában megpecsételődött. Churchill angol miniszterelnök, Roosevelt amerikai elnök és Sztálin generalisszimusz egyetértett abban, hogy a sasnak hagynia kell, hogy a madarak énekeljenek, de nem kell meghallgatni őket. A híres mondatot az angol miniszterelnök mondta, így utalván a nagy és kis nemzetek, államok viszonyára. Szépen mondta, végtére nemcsak politikus volt, hanem művész is. Festett és írt, ez utóbbit olyan fokon, hogy Nobel-díjjal jutalmazták. 13