Áldott jó asszony/Utravaló [antikvár]

Részlet:Áldott jó asszony.A vonat lassan, kényelmesen megindult, mozdonya megfontoltan eregette ki magából a füstöt, a pipája felhőit. Mikor aztán már maga mögött hagyta a pályaudvar kivilágított csarnokát és keresztüldöcögött az egymásba torkolló vágányok zökkenőin, egyszerre duzzadó erővel nekiiramodott a szabad pályának, nagyokat füttyentve, mint az iskolából kisiető fiu, ha már túlvan az iskola veszélyes kerületén. Aztán belefúrta magát a sötét, meleg, csillagos éjszakába és robogott tovább egyenletesen, pontosan, mintha csak egyszerű gép volna. Pedig: vonat, tagja az ember testének, a lába.Ez volt az utolsó nagyobb állomása: Pistoia. Aztán még két-három kisebb állomás mellett kell elrobognia, lenézően, megvetően, rájuk sem hederítve, majd meg kell állania a fürdőhely állomásán, csak két percre és innen ismét tovább száguldania, mintha semmihe se volna köze a világon, mintha csupán az volna a sorsa, hogy robotoljon, szünet nélkül rohanjon és ne leljen nyugtot egészen addig, amig össze nem roskad, mint alkotója, az ember.