Áldozat [antikvár]

A felnőtt élet egyik nagy célja a társ megtalálása, a családalapítás. De mi történik, ha az egyik fél nem elégedett, nem boldog? Kisétálni egy kapcsolatból, és felrúgni mindent könnyű, még akkor is, ha ezt hosszú vívódás előzi meg. A távozó fél csak az újrakezdésre gondol, de mi játszódik le abban, akit elhagynak? Lehet vádaskodni, összeomolni, kicsinyes bosszút állni. E regény hősnője, Krisztina azonban más utat választ: megpróbálja a legjobbat kihozni mindabból, ami megtörtént vele. Mindennapok hosszú és keserves küzdelme áll előtte, ő azonban éveken át kitart, védelmezi a kislányát, meg akar neki adni mindent, hogy felhőtlen gyermekkora legyen. Lehetséges ez? Krisztina miközben helyt áll, mint anya, mint dolgozó nő, rádöbben arra, hogy hány sorstársa van: barátnők, rokonok, ismerősök, munkatársak. Sorsuk hasonló, mégis mindannyiuk útja más. Tanácsot adni és kérni szinte lehetetlen, de a barátnők segítik, meghallgatják egymást. Nők, asszonyok tanulságos sorsa egy olyan világban, ahol a társadalom legalapvetőbb egysége, a család került válságba. "Krisztina éppen a vizes törölközőket igazgatta a fürdőszobában, amikor meghallotta az ajtó csukódását, és bármennyire is halk volt ez a hang, összerezzent. Árpád elment. Vajon mikor jön vissza? – gondolta Krisztina, és bement a nappaliba, leült az ágyra, az arcát a tenyerébe temette. Sóhajtott egyet. Tíz óra volt. Bettina már aludt. Mélyen szokott. A kislány nem tudja, hogy az apja késő esténként gyakran elmegy. Árpád orvos. Valahányszor a férfi nem alszik otthon, Bettina azt hiszi, hogy az apja ügyeletes a kórházban. Ami persze sokszor igaz. Sokszor, de nem mindig. Árpádnak van valakije. Egy kolléganője, aki szintén ott dolgozik a kórházban. Krisztina számára ellenőrizhetetlen volt, hogy a férje mikor dolgozik, és mikor van azzal a másikkal."