Álkirálynő [antikvár]

Lendületesen kalandos, humorral ízesített, izgalommal megbolondított és alkalmasint pikánsan tálalt utazásra invitál minket ez a regény, a gyönyörű Velencébe. Ugyanakkor a könyv meghívó a reneszánsz kor karneváli hangulatának bemutatására készülő olasz - magyar kooprodukció filmforgatására. A főszereplő Laura, aki a magyar stáb tagja, egy erkölcsi botlása miatt – jelesül más bőrébe bújva jelent meg az Operabálon – egyik bonyodalomból a másikba csöppen… és fut önmaga elől, keresve a JÓ utat, melyet valahol elhagyott, vagy elcserélték alóla, netalán tán a köd nyelte el, esetleg a reneszánsz szeánsz bűbájainak áldozata lett. Az Élet érdekes oldala, hogy a talmi csillogásért pillanatnyi hevületben elvállalt szerep miatt kiderül: két nő megszólalásig tud hasonlítani egymásra. Viszont, mint tudjuk, az átmeneti jelleggelérkezett dolgok szép lassan állandósággá válhatnak, ami nem mindig jó, továbbá nem téveszthető szem elől az sem, hogy a szerencse forgandó. Hiába no, a szeszélyes Velence vízi világa bolond helyzeteket teremthet, melyen még a barátok sem mindig segíthetnek, főleg, ha Laura figyelme inkább összpontosul a körülötte található szépre, mint saját maga épségére. Nos, dőljünk hátra kényelmesen fotelünkben, hisz’ ez csak egy mese, amiben kiderülhetne, hogy minden jó, ha jó a vége, mondom, kiderülhetne… de ne szaladjunk ennyire előre.