Álmok völgye [antikvár]

Kantibuk Ki tudja már, hogyan lopódzott be a vetélkedők láza a nyolcszáz lelkes kis faluba, de egyszer csak ott volt. Az első táncdalfesztivál? Vagy a "Nyerjen egy hangszórót" kvízműsor? Nem, azt hiszem mindkettő később volt. Az viszont tény, hogy szülőfalumba hazugságmondó verseny formájában köszöntött be a nagy kollektivizálást követő enyhülés, és vele az egyéni versengés. A nagyfiúk játszották persze, mint minden igazán érdekesnek tűnő dolgot: a dohányzóst, a kuglizóst, a hazakísérőst, a berúgva ordibá-lóst, tanácsház oldalára pisálóst - csak az iri-gyeltebbeket felsorolva. A szabály egyszerű volt: közönség-zsűri működött. Ha csak egyvalaki is úgy szólt bele a mesefolyamba, hogy" Nnaa, ezt mán nem hiszem!" - a győzelem előállt. Persze, ritkán. Mint az összeesküvők, eltökélt egyöntetűséggel vágta rá az alkalmi kórus délutánonként a legelképesztőbb marhaságokra is: elhisszük! Nem volt könnyű ezt a gyakorlott közönséget lépre csalni. Tekintettel a malacságokra, néha elhajtottak minket kisebbeket, többnyire azonban mégis kedvünkre bámészkodhattunk. Emlékszem, mennyire elámultam az egyik legkedveltebb mesélőn, aki saját történeteként adta elő i-f'f'r - '/Vv' i'- I.' ¦ .í'M' I • 'f I. : 'í : »¦(i ' ' 1 1 :1 • .1 'fi. : lí : • : j^l •a Éi I mMIMÜ 7