Álmos haragja [antikvár]

Elöljáró szó Ahogy Fehérlófia küldte előre legutóbb befogadott testvérét, hogy találkozzon a hétszűnyű kapanyányimonyókkal, úgy küldöm előre én is legutóbb megírt szavaimat. Hogy miért? Mert itt a helyük. Amikor a pusztai népek világába merészkedik, a töredékes forrásokra alapozó történettudomány bizonytalan, párhuzamos magyarázatokkal és ellentmondásokkal terhes. Egy nemzet önazonosságában ez bizony a titkok titka és számtalan kulcsot próbáltak már beleilleszteni a zárba. Tisztában vagyok vele, sokaknak csábítóak azok a magyarázatok, melyek szinte a vallásos hit erejével tesznek kijelentéseket a magyarok eredetéről, őseink viselt dolgairól. Ebben a magabiztosságban nem tudok osztozni, viszont - mivel hétköznapjaimat különféle tudományok keretezik - szívesen maradok a történettudomány bizonytalanságai között. Ebből kifolyólag alkalmam nyílt úgy válogatni a töredékes és néha ellentmondásos adatok között, hogy a mozaikos kép, amelyet ez kiad, egy irodalmi mű vázlata lehessen. A honfoglalást közvetlenül megelőző korba visszatekintő regényem természetesen nem tudományos munka, és még csak nem is tudományos igénynyel megírt ismeretterjesztés. Ez fikciós mű, amelyben erősebben munkál az alkotó szabadságvágy, mint a történelmi hűség precizitása. Remélem, elnézik ezt nekem azok a mesterek, akik annak idején a tudományos pályához csiszolták az elmém. Mestereim. Debrecenben Szilágyi Katalin. Te mindig szerettél játszani, bolondozni. Életvidámságod, mély bölcsességed ragasztott rá engem is az egyetemi légypapírra, amely most már több mint egy emberöltő óta fogva tart. Tudom,