Ami az álomban valóság [antikvár]

Szinte bizonyosra veszem, hogy mások épugy fogják szeretni ezt a kis mesét, mint én: oly sajátságos egyszerűséggel és mégis oly különös mélységgel sűríti magába a régi-régi történet varázsát, az igaz szerelem történetét, az igaz szerelemét, amely sohasem vált sekélyessé. És minthogy oly sokan kérdezősködtek nálam ez elbeszélések eredetére vonatkozólag, szeretnék ezen a helyen néhány szót mondani erről. Honnan jönnek? Nem tudom. Csak nemrégiben értesültem arról, hogy némelyek azt hiszik: nő írta őket. Ezt nem tartom valószínűnek. De hát ki írja? Meg nem mondhatom. Hozzámjönnek, egyenkint, váratlanul, hirtelen mint a villámlás, készen és befejezetten: a levegőben látom magam előtt mint valami kis Bayeux-kárpitot, teljes egészükben, kezdettől végig, és leirom őket egyenesen a "kéziratból", alig emelve fel a tollat a papirról. Még egy nappal előbb sem tudom soha, mikor egy jönni készül: egyszerre ott terem, mintha pisztolyból lőtték volna. Ki tudja? Meglehet, hogy nem is egyebek, mint megannyi reminiszcencia egy előző születésből.