Ami nem múlik el soha [antikvár]

Michel Deguy: A vég és a cél A „valamivel végezni" francia kifejezés értelme zavaros. Vagy a zenéből kölcsönzött kifejezéssel szólva, amely megfelelően sűríti kétértelműségét: disszonáns. Érthető és érződik használatában a vágy, az óhaj, hogy ne végezzünk valamivel ami véges, vagy végezzünk valamivel, ami nem ér véget soha. Tehát a beszélő intonációjától függ - amikor a szóban forgó vég súlyos gondjával kerül szembe mondatában -, hogy jelölje a kívánt árnyalatot (vagy ennek hiányát), ami inkább a párbeszéd mondataiban érvényesül, amint (feltételezem) a zenész disszonanciáinak kimunkálásában, a zenélés pillanatában, amikor jelölnie kell a konszonancia hiányát vagy kudarcát. Ingadozó, rezgő, ellentmondásos minőség érződik e kifejezésben, a gondolkodás és a vég viszonya tekintetében: la fin maga kétértelmű szó, jelenti valaminek a megszűnését, végét vagy a célját. Itt tehát beláthatatlanul hatalmas szemantikai tenyészetet kellene szemügyre vennünk, ha használhatnám e kifejezést, valóságos megsokszorozott, fürtösen lebomló, áttételes szinonimákat, hasadó izotópiákat, mint például az (achevement), a befejezettség, ami tökéletességet és megszűnést egyaránt jelent (Tökéletes, ami befejezett?) Ekképp a szóban forgó kifejezés „kifejez" bizonyos emberi kettősséget, amely nem esetleges, hanem konstitutív, igazi lehetőség feltételt: tudni-akarni-végezni-valamivel-és-nem tudni-akarni-végezni-valamivel. Ez jellemzi a múlthoz való viszonyt. Az efféle játékokra képes nyelv a tagadó tudattalan nyelve - a pszichoanalízis tárta föl előttünk e játékai oszthatatlanságát, sokirányú terjeszkedésüket, szimbiózisukat.