Amiért egy asszony visszafordul/Hill Márta [antikvár]

Váratlan találkozás - Jézus, Mária! Maga az, Judit! - Nem, nem én vagyok. A magas, barna asszony ott állott két sínpár között, előtte a sovány, kicsi, szeplősarcu ember. Az asszony mellett, a lábánál, kicsi fonott kosár. Ütöttkopott kosárka, a vesszői megsárgulva, nekiereszkedve az élet keservének. A szeplősarcu, kicsi hegyesorru egy darabig meglepetésében csak a száját nyitogatta és sehogy sem bírta lenyelni mindazt az érzést és gondolatot, amit ez a váratlan találkozás zúdított rá. Kerek, vizes, színtelen szemei voltak, hegyes kis álla, csücsöri szája, az egész kis ember hálóból kipottyant apró kárász, afféle cigányhal. A kis kárász megkérdezte: - Ez a kosár... - Itt megakadt. - A régi, bizalmas módon akarta mondani: "...a magáé?" Ám közben az asszony arcába nézett és valami leírhatatlan annyira megzavarta - valami szokatlan, megfejthetetlen abban az arcban, hogy nem merte ugy mondani. Tehát így fejezte be, kicsit hebegve, a szót félig lenyelve és egészen halkan, hogy mondja is, nem is és a másik hallja is, nem is: - Ez itt az öné, nagyságos asszony? Vékony, sárga pálcika volt a kis szeplős ember kezében. Azt a pálcát minden ok nélkül egyikből a másikba kapta, azután vissza; meglóbálta kétszer-háromszor a levegőben, azután leállította a cipője orrára.