Amíg erőmből telik... [antikvár]

Részlet: Kedves Olvasó! Izgatottság és elfogódottság vesz rajtam erőt, hogy e kötet előszavát írhatom. Eszembe jut a Kápolnás utcai kis helyiség, ahova gyermekként hetente egy alkalommal jártam hébert tanulni. O belépett a tanterembe s ünnepélyes, választékos szóhasználata jelezte, hogy kívülrekesztette a köznapiságot. Becéző, simogató mozdulata, ahogy kinyitotta az imakönyvet, éreztette, hogy valami más magasabbrendű világba lépünk. Életeleme volt a tanítás. Zsidónak lenni jó - mondogatta. Jó annak lenni, akik vagyunk, akiknek születtünk. Mindazon tragédia ellenére, amit átélt, ami mondatainak zord kísérő kerete volt. A debreceni zsidóság minden nyűgét, baját, kicsinyességét felvállalta megkérdőjelezhetetlen szeretettel. Akkor még telve volt a templom, s gyakran jöttek idegenek is, hogy szavát hallgassák. Beszédeiben gondolatokat szembesített, válaszolt, értelmezett. Egyszer Kiss József sorait idézte, mely ma is bennem él: „A titkos zárak lepattannak lágyan Minden új nap új titkot megold, S a természet fátyoltalanságában Még szebb, mint mikor fátyolozva volt. Uram teremtőm! Napjaim számát Nyújtsd hosszúra s hogy még itt legyek, Mikor minden titkukat kitárják Az ég, a lég, a tengerek. " S most önvallomását, egy tudós ember írásbeli megnyilvánulását életéről, munkásságáról tárom Önök elé. Éveken át írta féltő gonddal az utókor számára történeteit, hogy a világ ne feledkezzen meg arról a korról, amelynek nagy részét félelemmel, rettegéssel élte át. Minden szavának hitele van, hiszen akik ismerték s ismerik Őt, tudják, hogy 4