Amit az arcok eltakarnak [antikvár]

Részlet a könyvből: "Július vége felé a reggelek és az esték hűvösödni kezdtek. A csillagfürt elhullatta szép, élénk-kék szirmait, magvai szürke hüvelyekben érlelődtek. Délben még aranyló-tüzesen sütött a nap és a távoli lapály felett az aratás idejének forrósága izott. De a kivándorlók útjának utolsó háza körül már a nyár elmúlásának sejtelme lebegett. Jim Mason, a "trapper", aki nyáron át kis boltjában kalmárkodott, két nap előtt, kora reggel hosszú kocsisort látott Fort Hall felé kígyózni. - No, - gondolta magában, - ezidénre befellegzett az üzletnek! Tulajdonképpen nem is bánta. A cserekereskedés, a sok mindenféle portéka borsós áron való eladása a zsebének hasznot hozott ugyan, de kedélyére nyomasztólag hatott. Akkor érezte magát a legjobban, ha egyedül lehetett. Halálosan unta, hogy vadidegen emberek kérdésekkel zaklassák, vagy erőszakosan alkudozzanak vele. A könyökén jött ki már a sok "élettörténet", amit végig kellet hallgatnia. Ugyanis minden vevője kötelességének tartotta szélesen előadni, hogyan, miért és milyen előzmények után kelt útra. Tőle pedig elvárták, hogy együtt lelkesüljön a kivándorlókkal az "igéret földjéért", amely fel igyekeztek."