Amszterdam stb. [antikvár]

Nulladik út (Amelyben Tozer Farkas nevű hősünk géppisztolyos farkaskutyák által felügyelve a színpadra lép, megismerkedik a sikerrel, valamint Jaappal és családjával, elviszi holland barátját a Bartók nevű kocsmába, Bartók rákosmákosi házához, valamint a Fekete Lyuk nevű alternatív pinceklubba) Isten tollba mondott már minden könyvet. Hát mit keresünk mi, emberek ezen a pályán? Máté, Márk, Lukács, János amatőrök voltak Krisztus urunkhoz képest. Aki mesemondó volt - még csak nem is írt -, mint a legnagyobbak. Talán ezért is csatlakoztam a neoneoneo-transztransz-transz avantgárdokhoz. A szövegeket mondtuk, a papír fehér maradt, mint egy bemázolt ajtó, amely nem nyílik sehová. (Eló're figyelmeztetlek titeket, akik még olvasók vagytok, honjaim, hogy amiket régi munkáimból emeltem át, nem véletlenül kerültek ide, hiszen egész életemben egyetlen könyvet írok, amelynek a mostani címe az, ami.) Az egész azzal kezdődött, hogy én a hatvanas években beatzenész voltam. Tizennégy évesen már ott álltam a (magnó) mikrofon előtt, és ezt (egyre jobb minőségű) mikrofonokkal négy évig míveltem. Lead singer, mondja az angol. Szólóénekes, mondjuk mi. Aki pedig egyszer az volt, akármi történjék vele a továbbiakban, az is marad. Zenészt azért nem mertem mondani. Az első út: itthon maradni. Vagyis a nulladik utazás ez. Az el nem utazás előestéjén legalább nem kell becsomagolni a bőröndöt, ahogy Pessoa írta. Hogy ez hogyan esett? Egy régi novellaciklusomból (kalap) előhúzott nyulacska mondja el. Ez van. Musz-musz. Ugyanúgy úgyse lehet elmondani ugyanazt.