Anatevka után [antikvár]

ELOSZO „Szabadíts meg engem e házból, mert lopva hoztak el engem a héberek földéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöczbe vessenek."' Amikor nekiveselkedett és esetlenül megkérte a kezét, a lány nem felelt. Minden elcsendesedett. Valahol a lelke legmélyén a férfi talán megértette, hogy a másik már rég hozzákötötte a sorsát. Hogy számára ez a házasság már megköttetett, lelkük eggyé lett - annyira szilárdak az érzelmei, szerelme olyan állhatatos és megingathatatlan. A lány ránézett és elmosolyodott. Percsik csak állt ott - mereven és büszkén. Hiába a tanulás, a műveltség, képtelen volt leküzdeni az idegességét. Akarta a lányt. És az tudta ezt. Nem kellett kimondania, szomorú szemeiben láthatta a rajongás eltéveszthetetlen csillogását. Mi több, fogadalmat és a vágyat, hogy ezzel ő is tisztában legyen. A jövő' ígéretét. A lány beleegyezó'en bólintott. A férfi szemét elfutották a könnyek; magához ölelte, úgy, ahogy arra az első' perctől fogva vágytak. - Velem tartasz, Hódel? - kérdezte kezével a lány hajába túrva, és közelebb húzta magához. Az hátrébb lépett, hogy a férfi szemébe nézhessen, és komoly arccal felelte: - Mindörökre. IMóz 40:15 (A könyvben szereplő bibliai idézetek Károli Gáspár fordításai.)