Andris [antikvár]

Ajánlom ezt a szerény könyvet drága jó édesapám emlékének és szeretettel ajánlom Gyila Ferenc kicsiny falum főjegyzőjének és mindazoknak, akik közül való vagyok és akikkel együtt szívtam e falu keserű földszagát és akácainak édeskés illatát. Jászfényszaru, 1944 május hó. A Szerző. fejezet Tavasz volt, verőfényes tavasz. A fák szinte versenyeztek egymással, hogy minél előbb kibontsák gyenge levelüket. Minden virág duzzadt, felpattantotta kemény bimbóját. Mindegyik Istent kereste virág-arcával, aki új életre hívta szirmaikat. Andris éppen az iskolából jött ki a többi negyedik osztályos gyerekkel. Úgy visítoztak és lármáztak, mint a csordából kiszabadult malacok. Örültek a napfénynek, a tavasznak. A nedves föld párolgott a napsütéstől. Szinte érezni lehetett a föld keserű szagát. Andris is érezte ezt. Már az iskola kertben levetette félretaposott patkós csizmáját. A szalmát, ami a talpbélést helyettesítette, csak úgy kiöntötte és a kapcát hebehurgyán begyűrte a csizmaszárba. A nadrágszíjjal hátára akasztott könyv a tomporát ütögette minden lépésnél. Hazafelé baktatott. Útközben így gondolkozott: - Szép idő van, kimegyek a lóúsztatóba piócázni. A patikárus úr sokszor mondotta: ötezer koronáért megveszi kilóját.