Bővebb ismertető
„CSENDES SZÁRNY"
Az északangliai kisváros határában, a Hiltonnak álcázott, ötcsillagos ST CATHERINE' S POSTHASTE GRAND HOTEL portájának fogadópultjához, vacsoraidőben, fiatal házaspár érkezett, babakocsival, a kocsiban babával. A baba sírt.
- A baba sírékony. A világért sem szeretnénk zavarni mást a vendégek közül - kezdte lehalkított hangon a fmomarcú kismama. — Volna egy olyan szobájuk, valami félreeső, csendes helyen, ahol senki sem hallhatja a gyereksírást?
- Hogyne, természetesen - mondta Jorge, aki folyékonyan törte (kerékbe) az angolt, mert már húsz éve az angol hotelszakmában működött és sültangol kölykei sohasem panaszkodtak, hogy kukkot sem értenek belőle, amit a papa mond.-Hogyne volna. A csendes szárny. Mi csak úgy hívjuk, mert hosszú, magányos folyosó végén, mindössze két szoba vág a a megfáradt látogatót, az ablak az erdőszélre néz, a fürdőből az elhagyatott kazánházra látni, még amikor szénnel fűtöttek és a légkondicionáló luxusberendezést hírből sem hallották, de házi villanytelepűnk is van. Jaimé! Jaimé! Máris viszik a bőröndöket -
- De biztos benne? Hogy ott senkit sem zavar a baba, ha éjszaka felébred?
- Ez? Ez az aranyangyal?! -csudálkozott rá spanyolos gyönyörűséggel Jorge, az (immár mosolyogva-felejtkezett) csöppségre, aki a beszopott hüvelykujjacskája mellett telenyálazta a mama kézelőjét: — ennél szebbet? festeni se!
Addigra valaki (Jaimé) felragadta és már, hóna alá csippentve a két táskát vitte is a négy bőröndöt hátra, a földszinti hosszú-hosszú folyosón; egy elkínzott, meggyötört apai arc meg a fitos kismama rózsaszirom pofija követte. Megindultak a csendes szárny felé.
Kis vártatva új vendég tűnt fel a ST CATHERINE' S suttogózenével, ámyfénnyel telített luxusvesztibüljében. A magas, magányos, porleber-nyeges vendég átvergődött a forgóajtó üvegén és megállt a porta pultja előtt. Ha nem tudnánk, hogy gyógyszervegyészeti konszern gyomorbajos vezérképviselője, kartauzi rendfőnöknek vélnénk, kőszobornak álcázva.
- Csendet szeretnék, csendre vágyom. Van egy csendes szobája?