Angelus [antikvár]

Hogyan vesznek váratlan fordulatot a legszelídebb dolgok A letűnt birodalom megsárgult csipke módjára hullt szét, úgy, mint az egykori híres főváros, amit az egyszerűség kedvéért Metropolisznak neveztek. Ugyanolyan hely volt ez, meg nem is, mint bármely másik, de semmiképp sem hivalkodóan excentrikus; megfelelt annak, ahogy a Haza, épp a két évszázad között - farkasmanccsal a XX. században, patkányfarokkal a XXI. században - vágta a grimaszokat, mint valami szent föld, áhítozott a friss eseményre. Ezért alighogy a három angyal leszállt a Metropoliszban, azonnal felfigyeltek rájuk. Egyformák voltak: farmer és tunika, de kék, jobban mondva azúrkék palásttal a vállon, és hosszú, bodorított aranyszőke haj, lófarokba kötve. Mandulavágású szemeiket, kiszedett szemöldökeiket mintha odarajzolták volna, hosszú nyakuk flamingóra emlékeztetett, de főleg, igen, ez egy szükséges pontosítás ahhoz, hogy az elkövetkező dolgok tovalendüljenek, némák voltak, nem tudtak beszélni. Nem voltak süketek, sem vakok, csak némák. Nem ugyanarra a helyre estek le, hanem a Metropolisz különböző részeire, mint ahogy egy láb nélküli madarat kényszerítenek a megfelelő leszállóhely megtalálására. Az egyik a fővárosi Erődítmény udvarára esett, az őrjárat kellős közepére, azonnal le is tartóztatták, ugyanis összetévesztették egy kémmel. A második egy gyógyszeripari termékeket gyártó üzembe esett, a hirtelen támadt zűrzavar miatt egy holland alkusznak nézték, aki nem beszélte ugyan az ország nyelvét, de bennszülött cégek adásvételével foglalkozott. Mivel a szóban forgó alkuszt Repülő Hollandinak csúfolták, amikor a második angyal műugrást hajtott végre a központi pasztillacsomagoló terem közepén, a munkások