Angyalföldi rapszódia [antikvár]

Részlet a könyvből: Didergős kora tavaszi délelőtt Angyalföldön. Fakón fénylenek az utcai lámpák. Hideg borongás, lehetne akár ősz is. Éledezik,majd elfúj a szél, szúrós permet szitál; mintha összehúzódna az egész világ. Geréb Ferenc szorongva indult el a Váci útról, vállalkozását reménytelennek látja. Mintha nem is ővele, valaki mással zötykölődne a majdnem üres busz a külvárosban. Szemben az ülésen, a műbőr támlán éles késsel karcolt szív és dülöngélő betűk: "Szeretlek, Éva!" Kanyarodott még egyet az utca, ez már Angyalföld legszéle, földszintes, falusias vidék. Megtorpantak egy téren, körbefordult a busz. Az ásítozó sofőr kicserélte a táblát: "Garázsmenet!" Geréb lekászálódott, mint aki mély álomból kapaszkodik fel, Cipelte a régi típusú, nehéz magnót. S vele van az aktatáskája, a szokásos teherrel, kéziratok, könyvek, folyóiratok. Elbámészkodott, korábban kellett volna leszállnia. Az utasok már elbandukoltak. Geréb egy bóklászó öregember után lódult. Az a hallókészülékére mutatott, és legyintett, hogy rossz, rángatta füle mögött a fekete zsinórt. Hát otthagyta a süket öreget, és eléje térdelt egy nyurga szőke nőnek, aki talpig gyászban volt, virágot vitt. Ő sem hallott a Hajóépítők utcájáról, pedig a környéken lakik. Geréb futva elért egy középkorú asszonyságot. Az szóhoz sem engedte jutni, ingerülten rásziszegett, ha nem hagyja békén, rendőrért kiált, szidta a mocsok huligánokat. Emberünk visszaóvakodott a végállomásra. Az a busz eltűnt már. A lemezfülkében a borostás képű forgalmista szunyókált. Felriadt a zörgetésre. Ásított egy nagyot. Mutatta, hogy az üvegen át rosszul hall. Hajóépítők utcája? Sejtelme sincs róla. Ezen a környéken nem ismeretes.