Anita [antikvár]

„Ijesztően sötétnek találta a szobát. Nyolc négyzetméter lehetett, s itt töltött lekötözve egy hetet. Érdekes, akkor kevésbé fájt a szíve, mint most. S nem is volt ennyire sötét és csöndes ez az odú. Most síri csönd telepedett rá. Lehet, hogy élve eltemették? A hátán feküdt, kezeit összekulcsolva a feje alatt pihentette. Meredten a plafonra nézett, nem tudott elaludni. Cikáztak a gondolatai. Hogy gondolhatja, hogy pont őt fogja választani ez a Casanova, miközben bármelyik ujjára szerezhetne tíz nőt. Utálta ezért. Mégis ő kellett neki, senki más. Majd' minden percben eszébe jutott az az este, amikor levetkőztette, és belökte a kádba. A látvány mélyen belevésődött az emlékezetébe. Arról a fájdalmas tényről nem is beszélve, hogy a tudattalan férfi másnap nem emlékezett semmire. Ambrus Anita elkövette élete legnagyobb hibáját: nem erőszakolta meg Magyarország legvonzóbb férfiját." A Vendel trilógia első kötete elementáris erővel hatol tudatunkba. Mire észhez térünk rabul ejt, és soha többé nem szabadulunk meg tőle.