Anna tekintetes úr [antikvár]

Részlet a regényből: "Az asszony ott állt a nyitott ablakban, háttal az utcának, a férfi vele szemben ült a fotelben. Perc óta nem szóltak már, némán, kutatóan vizsgálták egymást. Az asszony, Málnássy Anna, kimerült a hosszú vitában. A férfi, Kecskeméthy Elemér, a haragjával, meg a keserűségével küszködött. Kint tavasz volt, bent a szobában csönd reszketett. A férfi szólalt meg: - Ez az utolsó szava? Az asszony felelt, mielőtt meggondolta volna: - Ez. A férfi ismét elhallgatott. Nyomban rá érezte, ezzel az újabb hallgatással csupán megnehezíti a dolgát. Az asszony még azt hiheti, nem tud többé uralkodni magán és nem tud megbirkózni az indulataival. Felállott hát, csöndesen odament az asszonyhoz. - Nézze, Anna, - kezdte, - legyen őszinte. Magyarázza meg ezt a makacsságot. Egyik szavával állandóan igent, a másikkal állandóan nemet mond. Erősítgeti, hogy rokonszenvezik elem, ugyanakkor hallani sem akar róla, hogy a feleségem legyen. Semmi kifogása nincs ellenem, nincsenek különösebb kételyei és aggodalmai velem szemben, eddig nem merült föl közöttünk és - engedje meg, hogy a megfelelő szót használjam, - e körül a szerelem körül semmi olyan mozzanat, amely bármely tekintetben is nyugtalaníthatná a lelkiismeretét, ennek ellenére szilárdan és meggyőzhetetlenül kitart először kimondott visszautasítása mellett."