Anti-regény [antikvár]

A könyv gerince megtört, a kötés sérült.
Szentmihályi Szabó Péter csaknem húsz évvel ezelőtt egyszer már befejezte ezt a fiókban porosodó regényét. Azóta ismert nevű, ráadásul népszerű költő és író lett, de az Anti-regényt egy kiadónál sem tudta közreadni. Eljátszott hát vele. Az oldalakat középen megfelezte, hogy a lapok alsó térfelén vitába elegyedhessen a felső térfél 20 évvel fiatalabb Szent Antalával. Mulatságos párbeszéd, egyszersmind azonban sajátos, szomorkás történeti látlelet keletkezett ebből a dialógusból; olvasás közben - ahogy mondani szokás - egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Szent Antal, tehát maga a szerző - mint tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik a keze - így búcsúzik önnön múltjától: Ma másképp írnám meg ezt a történetet, mások lennének a kommentárok is - de ma nem kezdenék hozzá ehhez a munkához. Kevés ehhez a türelmem és az időm. Egy Szent Antal nevezetű magyar értelmiségi történetének egy-két szelete volt ez az Anti-regény. Attól tartok, külföldiül teljesen élvezhetetlen lenne. Lehetséges, hogy magyarul is. Nekem fontos volt, hogy megírhattam, és reménységgel tölt el, hogy nyomtatásban megörökítődik. Gyöngeségek, gyávaságok története. Mindegy. Olvasom, hogy Magyarország 1988-as életszínvonala az 1973-asra esett vissza. Nemsokára elérjük a hatvanas éveket, aztán az ötvenes évek közepét. És akkor... Újra kezdjük, és jobban csináljuk majd. Jobban kell csinálnunk.