Anyanyelve magyar [antikvár]

Azt mondtam Ignácz Rózsának, mikor szeptemberben feljött Pestre: - Rózsi, kedves, írjál te, ne játsszál te színészetet. Rettenetesen megsértődött. Hogy ő színésznő, az írás az csak olyan szórakozás, unaloműzés nála. Odavolt. Elhallgattam a színészettel, de az írással nem. Papp Jenőt, aki az én meggyőződésem szerint belelát a szavak zsigereibe is, izgatottan vontam félre s figyelmeztettem Ignáczra. Ugyanaz volt a véleménye, ami nekem: pedig ő se dobálózik a dícsérettel, inkább hallgat, de nagyon s komoran. Megmondta Ignácznak, hogy tehetségesnek tartja. A kicsi fekete asszony pirult, mint a süldő prepa. Hogy: igazán? meghogy: bizonyisten? Hát jó, akkor megpróbálja. S nem szólt tovább egyet se. Hanem nekikezdett komolyan és - hogy csinálta, hogy nem, - megírt egy regényt hat hónap alatt. Ezt a regényt olvastam én el az éjszaka kéziratban. Ez a címe: "Anyanyelve magyar..." Elolvastam s jelentem: új magyar regényíró született! Ebben az új magyar regényben ott reszket sok olyan probléma, sok olyan újfajta ember, sok olyan új érzés, amit mi idehaza nem sokan ismerünk.Nehéz róluk beszélni, meg kell velük ismerkedni. Én hiszek a Királyhágón-túli föld megtermékenyítő erejében minden vonatkozásban. Hiszem, hogy ez a föld szülni tud, embereket, eszméket, ideálokat. Ignácz Rózsa is az ő édes gyermeke s az örök művészi nevében - amit tanulni vagy csinálni lehet, ami jön és villan és lobban - remélem és hiszem, hogy az ő nevét meg fogják tanulni rajtam kívül is igen sokan nemsokára.