Anyu, akarod a gyereket? [antikvár]

Részlet a könyvből: "Éppen a tenger felé vezetett az álmom. Különös tenger volt, ciklámen virított a víz közepén, páfránylevelek hajlottak össze, egy ember sétált a barázdák között, nehéz előregörnyedt tartással, ahogyan a hegyvidéki parasztok járnak. Ellenzőnek a szemem elé tartottam a kezem, úgy néztem egy hajó után, mely legjobb barátomat vitte. Próbáltam megállapítani, ki az, de ekkor a hajó eltünt egy hegycsúcs mögött, nagyot sivított a szél és egy vékony kis hangocska belehasított az álmomba: - Anyu, akajod a gyereket? Nagyot nyújtóztam. Kis résen szemembe engedtem a napot, láttam, hogy gyönge bágyadt fényt ad csak, reggel öt vagy hat óra lehet. Átfordultam a másik oldalamra, visszakéredzkedtem az idegen tájba, az idegen városnak mégis meghitt falai közé, élveztem a meleget, ami még átjárt, a jó álom melegét; vártam, hogy folytatódjék. Ekkor csábítóbban, kérőbben, szégyenlősen megint megszólalt a hangocska: - Anyu, akajsz engem? Megmozdultam. Három lépésnyire tőlem valami mocorgott. Reccsent az ágy, nem néztem oda, de tudtam, kis kezek kapaszkodnak belé, apró lábak kandikálnak ki a takaró alól. Ó, az álmom... nem emlékszem már rá, de tudom, álmomban gyermekkori tájakon jártam. Jó volt, édes volt, ... még egy kicsit...."