Apás szülés [antikvár]

Judit huhog, végre huhog! Szerintem csak miattam színészkedik. Fogja a kezemet. Ez nekem jó. Fájások között beszél hozzám, azt hiszem én is beszélek, azt hiszem hozzá. Szülünk. Egyszer csak arra kér, mondjam meg az ügyeletes nővérnek, hogy jöjjön, mert kezdődik a végső szakasz, a kitolás. Nem veszítem el a fejemet, tudom a dolgomat! - motyogom magamnak. De biztos, ami biztos Juditom pontosan elmagyarázza, hogy valahogyan jussak el a szülőszoba ajtajáig, azt nyissam ki, és keressek a folyosón egy nővérfélét. Sokat segít nekem Judit, jó, hogy itt van velem! Kedvesem ágyát a nővér egy mozdulattal szülőszékké alakítja át. Szegénykém lábait olyan természetellenes pózban rögzíti. Most villan át az agyamon a kérdés, hogy férfi létemre mit keresek én itt? Marasztalnak. Állítólag sokat tudok segíteni! Az orvos még sehol, úgy tudják, vacsorázik. Már üzentek érte. Vészesen fogy a szobában a levegő. Ebből még gondom lehet! Megjött a doktor, valamit csinál, aztán az ágy alól előhúz egy igazi babát. Judit hasára teszi. Megszültünk, megszültünk! Ilyenkor szokott az jönni, hogy az orvos megkéri a szülő apukát, ő vágja el a köldökzsinórt. Rám néz, aztán inkább maga vágja el. Jól van ez így. Boldogok vagyunk!