Apu [antikvár]

BEVEZETŐ Van annak már, milyen furcsa leírni, majdnem négy évtizede, hogy Apám meghalt. Ami azt illeti, fájdalmasan korán távozott, legalább a hatvanat megérhette volna. A szűk hat évtizedbe azonban sok minden belefért, bőven olyasmi is, aminek semmi keresnivalója sem lett volna egy ennyire rövidre szabott életben. 1920-ban született, színtiszta zsidó családba. Apjának patikái voltak Budapesten, anyja a háztartást vezette, persze módjával, cselédlányi segédlettel. Apám kiválóan tanult a középiskolában, falta a szépirodalmi és történelmi könyveket, irigylésre méltó nyelvérzéke hamar megmutatkozott. (Apám élete során számos nyelvvel kötött mély barátságot. Tudott héberül, latinul, németül, angolul, franciául, spanyolul, olaszul, és már jóval túl volt az ötvenen, amikor nekiveselkedett a svéd nyelvnek, hogy egy éven belül le is vizsgázzon belőle.) A természettudományi tárgyakban (matematika, fizika, kémia, biológia) is jeleskedett, ami később nagy hasznára vált. Csakhamar kiderült ugyanis, hogy származása miatt fel kell adnia gyerekkorától dédelgetett irodalmi ambícióit, kényszerpályára kerül, s barátjához, Örkény Istvánhoz (1912-1979) hasonlóan, akivel egyébként együtt voltak munkaszolgálatosok, egyedül a gyógyszerészeti szakon tanulhat tovább az egyetemen. Nagymama elmondása szerint érzékeny lelkületű, nemes eszmékért lobogó ifjú volt, az emóciók könnyen elragadták. Még legénytoll sem pelyhedzett állán, amikor azt fejtegette, hogy