Arany és mirha [antikvár]

Részlet a könyvből: Advent Gyerek vagy Felcsillant a szemem, mikor házam ajtaját kinyitottam. Lelkemet az öröm meleg hulláma öntötte el. Gyermekkori emlékeim ébredeztek. Az éjjel leesett az első hó. A borzas hópelyhek még most is szállingóznak. Millió változatú táncoló kis népsereg. Megifjodott lélekkel gyönyörködtem ezüstös fehérségükben és derülten bohókás kergetődzésükön. Céltalanul kavarogtak, egymást lökdösték, míg szét nem porlódtak vagy le nem estek. Kilépek. A következő pillanatban fehér hópelyhek telepednek rám. Van-e a télnél kegyesebb és bőkezűbb király? Alighogy birodalmába lép az ember, máris pazar pompával díszíti. Nem kérdezősködik az állás és a származás után, nem érdeklődik az összeköttetések iránt, ajánlás nélkül is befogad mindenkit; sőt még a mellen fityegő rendjelek sem jönnek számításba az ő szemében. Bohóckodás és farsangi kavarodás ez a hóvihar. Láttára szinte feltör az ember szívéből a jókedv. Egy ügyetlen kis hópelyhen el is nevettem magamat. Arcomat érintette először, aztán ijedten figyelt engem. Sejtette, hogy rajta mosolygok, de hiába nézett végig nemes termetén, semmi feltűnőt nem talált magán. Durcás oldalpillantással rendre utasított: - Gyerek vagy! Azután odábblibbent. „Gyerek vagy!" - ah, csak nem töprengek ezen? A hófüggönyön át varjak repültek, szegény károgók mennyire szenvedhetnek most!