Aranylakodalom [antikvár]

NANICA NÉNI A befűzetlen férfibakancs húzta a lábát. Csoszogva ment a szobaajtóhoz, kinyitotta. - Jóska! Bentről hangot sem hallott. Halkan behúzta az ajtót. - Hadd pihenjen szegény - gondolta. - Ráér tíz perc múlva is fölkelni. Kiér az állomásra, csomagja sincsen. A konyhában félhomály volt. Az asztalra vetődő lámpafénynek éles határt szabott az ernyő karimája. Az ablakmélyedésben, apró szegen kis, pléhkeretes tükör lógott. Ebben szokott borotválkozni az ura. A tükörrel szemben öröknaptárt akasztottak a falra. Most odacsoszogott az ablakhoz. Kihúzta az öröknaptár zsíros kartonját és a többi mögé dugta. - Így - gondolta január tizennyolc... Megnyálazta ujját és kinyitotta a tűzhely ajtaját. Összekaparta a parazsat. - Ötven éve ilyenkor de nagy hó volt. Lovon jött hozzám a Jóska. Húszévesek voltunk, de eljárt az idő! Holnapután lesz az aranylakodalmunk. Csak gyógyuljon meg addigra! Majd Pécsett, majd a doktorok segítenek rajta.