Aranylövés [antikvár]

Részlet a könyvből:Meglehetősen meleg volt aznap éjjel. Párizs a megszokott életét élte, ugyanakkora volt a nyüzsgés, mint nyár elején, épp csak annyi különbséggel, hogy még kevesebb ruha fedte a járókelőket, mint júniusban. De ez természetes, hiszen az augusztus vége Párizsban a legmelegebb időszak. A párizsiak, ha megengedhetik maguknak, a mesébe illő, gyönyörű kék Cote d' Azuron, Monte-Carlo és St.Tropez között hűtik magukat a tenger vizében, akik viszont valamilyen okból itthon maradtak, visszavonulnak elsötétített, hűvös lakásaikba, s csak este dugják ki az orrukat. S hozzájuk csatlakozik a turisták ezer nyelvű hada - hogy egy percre se maradjon csend a világ fővárosában. Lassan közeledett a nyár vége. Minden teremtmény s különösen minden ember valahogy izgatottabb ilyenkor, nehogy lemaradjon valamiről, kihasználjon mindent, amit a nyártól várhat. Még beváltatlan bűvös ígéretek hajtják, ártatlan és bűnös kalandok vágya. Egy clochard - Jeannak hívták - is sejtette, hogy bizonytalan bizsergető a lét, mert igen ittas állapotban igyekezett sürgős célja felé, a Szajna mellett ívelő egyik utcán. A bal kezében egy veszedelmesen ürülő borosüveggel elhatározta, hogy véget vet a feszülő érzésnek, ami már jó fél órája gyötörte és megcélozta az utat övező korlátot. Ahogy odatántorgott, előredőlve ráhajolt és lenézett a vízre, mert ahogy részeges grimaszokat vágva felfedezte, a folyó hömpölygött békésen alatta.- Te vagy a legjobb szajha..., ó bocsánat, Szajna, akit valaha is láttam.