Aranymise [antikvár]

Borítói kissé kopottasak.
Részlet a regényből: „Dédi egyáltalán nem ismerte Füst Milánt, de Détyt sem, akinek eleve reménytelen lett volna a helyzete nála, minthogy a Tibor nevet bitorolta. Ha pedig netán Ady került szóba, aki pedig sohasem volt Tibor, a Dédi a legszigorúbban koppantott egyet a dakszlifejes botjával, és akkor á légy is elhallgatott az ablaküvegen. Ezt a nagy csöndet csak a rebellis Helén merte megtörni egyszer, s a koppantás után így szólt:- Emlékszik Édes, mikor a nagyváradi állén mutattam Magának azt a nagyszerű embert, aki egy fának támaszkodott ? Dédi mindig olyan egyenesen ült és állt, mint akinek nem S, hanem római I alakú a gerince. Ekkor is. És miközben válaszolt, többször koppantott. - A poézis poézis. Helén fiam, maga annyi idős volt, mint ez a gyermek itt - mutatott rám -, s én akkor Arany Jánossal tanítottam magát az anyanyelvére."