Aranyvonat [antikvár]

Részlet a műből:... csontfagyasztó szél dühöngött azon a régi szombat délutánon a szibériai szteppén... Az Amur-menti hadifogolytáborban senkinek sem akarózott élni a szabadsággal, mely egyébként mindössze annyit jelentett, hogy kétórai látogatást lehetett tenni a szomszédos táborban, mely pár száz lépésnyire feküdt. Mikor a szőrcsizmás, nagykucsmás, szuronyos őr végighaladt a hadifoglyok laktanyáján és hivó szava végigsüvöltött az óriási dohányfüstben áporodó hadifoglyok között: senki sem jelentkezett. Alapjában véve tétlen emberek éltek itt, a hadifogoly-tisztek tanyáján. Ezer apró foglalatosságot agyaltak ki, hogy kitöltsék az évek rettenetes ürességét, percek kongó sivárságát. Minden kis esemény hatalmas viták malmában őrlődött, minden apró jelenség zsíros falatként úszkált a tátongó és éhes agyak falánk vágya előtt. -Senki sem megy látogatóba!... - kiáltotta az őrnek oroszul egy hadnagy. Itt is, ott is felemelte fejét egy-egy aggályoskodó társ. Az ablak mellől professzoros komolysággal szólalt meg egy pápaszemes szótárkészítő: -Nem szabad visszautasítani. Az oroszok kisütik most, hogy nincs szükségünk a szabadságra és majd annyit sem engednek, hogy átmenjünk a szomszéd barakba látogatóba. Ha máskép nem megy, ki kell sorsolni valakit... Legalább két embernek menni kell...